Szent Katalin vértanúsága

Id. Lucas Cranach: Szent Katalin vértanúsága (részlet) – Ráday Gyűjtemény tulajdona

A TÖRTÉNET

„Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül. Amikor Maxentius császár (305– 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.

A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik az örök életet.

A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.

Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének”, s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.

A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.

Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el.”

forrás: Diós István: A szentek élete [elektronikus változat]

A FESTMÉNY

Gróf Ráday Gedeon 1791-ben egy lipcsei árverésen vásárolta ezt a képet. A péceli kastély ura élénken érdeklődött a német reneszánsz mesterek iránt, több Cranach és Holbein festménnyel gazdagította műkincsgyűjteményét. A festmény a késő középkor egyik legnépszerűbb női szentjének vértanúságát ábrázolja.

A festmény sokáig „lappangott”, pontosabban hosszú éveken át más festő munkájának tudták be. „Felfedezője” Fenyő Iván (1905-1978), aki 1953-ban látogatott el a Ráday Könyvtárba, hogy megnézze a könyvtár gyűjteményében található Cranach-műhelymunkát, a Betlehemi gyermekgyilkosságot az az év őszén megrendezésre kerülő id. Cranach halálának 400. évfordulójára tervezett emlékkiállítás számára. Ekkor keltette fel érdeklődését a másik festmény, amely addig teljesen ismeretlen volt a szakértők számára. Ezért is ért fel kisebb világhírrel a kép beazonosítása.

Forrás:
Farbaky Péter – Kiss Réka: Kálvin hagyománya. Református kulturális örökség a Duna mentén. 2009.
Kusler Ágnes: Fenyő Iván (1905-1978) : a felfedező. In.: Enigma 30. évf. (2023), 144. sz.



A FESTŐRŐL

Idősebb Lucas Cranach (1472–1553)

ifj. Lucas Cranach: Id. Lucas Cranach arcképe (1550) – Uffici Képtár tulajdona

Idősebb Lucas Cranach a német reneszánsz egyik legjelentősebb festője és grafikusművésze volt. 1472-ben született a bajorországi Kronach városában, amelynek nevét vezetéknévként is használta. Eredeti családnevéről, ahogy korai éveiről is kevés információ maradt fent. Pályáját Dél-Németországban kezdte. 1505-ben a szász választófejedelem, Frigyes bölcs hívására Wittenbergbe költözött, ahol annak udvari festője lett.

Cranach művészete szorosan összefonódott a reformációval. Közeli barátságot ápolt Luther Mártonnal. Portréi – köztük Luther, Melanchthon és más reformátorok ábrázolásai – nemcsak művészi értékű alkotások, hanem politikai-társadalmi jelentőséggel bíró képmások is voltak. Műveiben gyakran jelentek meg bibliai témák.

Cranach sokoldalú művész volt: nemcsak festett, hanem kiválóan értett a metszet- és fametszetkészítéshez is. Műhelyében – ahol fia, ifjabb Lucas Cranach is dolgozott – számos alkotás készült, amelyek a korszak meghatározó vizuális dokumentumaivá váltak. Stílusára jellemző a finom vonalvezetés és részletgazdag kidolgozás.

Sőt, 1520-ban engedélyt kapott patika nyitására is Wittenbergben, ami kiváltságnak számított. Ezen kívül nyomdája és könyvkereskedése is volt.

1553-ban hunyt el. Műhelyét fia vitte tovább.