
Ráday Gedeon (metszet az Orfeus című folyóiratból)
1713-ban született. Apja őt és fivérét, II. Pált is evangélikus tanítókra bízta. Fontosabb volt számára fiai megfelelő minőségű és fokú oktatása, mintsem a felekezeti hovatartozás. I. Gedeon iskoláit Frankfurt am Mainban végezte, majd Európában utazgatott. Apja halála után életét a tudományoknak, irodalomnak és a nemzeti kultúra emelésének szentelte. Különösen nagy szenvedélyévé vált a könyvtár bővítése. A beszerzéseket megbízottakon keresztül végezte szerte Európában. Professzorok, lelkészek és diákok segítették ebben. Bécsben és Pozsonyban számos könyvaukción vásárolt – többek közt indexen lévő könyveket is sikerült beszereznie. Voltak összeköttetései még Selmecbányán, Lőcsén és Kassán is. Könyvkereskedőkkel is tartotta a kapcsolatot Nürnbergtől-Lipcséig.
Feleségével, Szentpéteri Katalinnal kezdetben a család ludányi kastélyában éltek, majd testvére halála után átköltöztek Pécelre. Egyetlen életben maradt gyermekük Ráday II. Gedeon, akinek gyermekeit, Ráday III. Pált és Ráday III. Gedeont csecsemő koruktól kezdve ők, a nagyszülők nevelték és tanították meg az irodalom és a magyar színház szeretetére.
Kazinczyval folytatott szinte teljes levelezése fennmaradt és megjelent Váczy: Kazinczy Levelezése köteteiben, ezekből ismerjük őt leginkább. Irodalom pártoló és mecénás szerep mellett maga is próbálkozott fordítással, sőt egy versnemet is elneveztek róla “Ráday-rím.” 1792-ben hunyt el.
METSZETRŐL
A metszeten idősebb Ráday Gedeon arcképe látható egy tölgyfakoszorúval és szalaggal díszített tondóban. Körülötte jelképes tárgyak, ami az irodalmi mecénás szerepére utal. A metszet jobb alsó sarkában pedig a Ráday-címer látható. Az 1790-ben megjelent Orpheus irodalmi folyóirat második számában található.
A megrendelő: Kazinczy Ferenc, a rajzoló: „Klímesch Tamás”, bécsi akadémiai festő, a metsző: Quirinus Mark rézmetsző.