„Őszi Pünkösd”: a reformáció ünnepe (október 31.)
A keresztyén vallás „megjavításának”, eredetébe való visszahelyezésének (re-formatio) ünnepét már régóta megüli a protestáns világ. A kezdeményező, Luther Mártonhoz köthető események, megnyilatkozások közül végül, 1667-től a 95 tétel közzétételének napja, október 31. lett az ünnep változatlan dátuma. A lutheri reformáció jelentősége nem az újításban érhető tetten, felekezetalapítási szándékról nem volt szó. Az akkor még Ágoston-rendi szerzetes, tudós teológus tisztában van azzal az alapvetéssel, hogy Krisztus tanítását nem lehet újítgatni. Luther egységes (nyugati) keresztyénségből szólítja meg a már régóta válságban élő egyházát. Nem saját személyére alapoz, több évszázada gyülemlő, számos laikus és egyházi személyiség által is felismert, elsősorban etikai-hitelvi problémákból indul ki.
A helyzet súlyosságát átélve az „igazság” közös megtalálására szólít fel mindenkit – tételei elején ugyanis ezzel kapcsolatban nincs személyi/tekintélyi megszorítás –, feltehetőleg beleértve minden írástudó keresztyén lelket a világi írástudó hívektől a pápáig. Noha a pápaság intézményét nem szándékozik eltörölni, pusztán a kritika és a közös megvitatás gondolatának ténye súlyosan sérti a pápai és a tanítóhivatal teljes, mindenre kiterjedő tekintélyét. Először ennek a tekintélynek a bibliai alapú határkijelölése fogalmazódik meg, azonban sokkal nagyobb horderejű, általánosabb hitbéli indíttatásból. Az emberi vélekedések, hagyományok, tévedések rétegeitől való megtisztításról van szó a hívők lelki üdvének biztosításáért. Luther prófétai lelkülettel kéri a bűnbánati alapozású megtérést – a teljes keresztyén világtól! Ez a megtérés az ember bukott és tökéletlen mivolta miatt folyamatossá kell váljon, amely Krisztus megváltásában bízva egész földi életen át tartó mély és teljes – hatásaiban egész személyiségen kiábrázolódó – bűnbánattal egyenlő.
Luther emlékeztet, hogy minden Krisztusban hívő és megkeresztelt osztozik az Anyaszentegyház kincseiben, mivel azt Isten adományozta és nem az egyház intézménye, így búcsúcédulák nélkül nyerheti el azokat – bűnbánati megtérésétől és isteni kegyelemtől függően. Luther világosan elhatárolja a pápai bűnbocsánat határait, de nem veti el egészen! A pápa csak az egyházi, saját maga által kirótt büntetést engedheti el, egyébként csupán „kihirdetheti és megerősítheti Isten bocsánatát”. Kizárólag Krisztus, a Fiúisten lehet közvetítő az Atyaisten felé, semmilyen emberi tekintély nem helyettesítheti vagy egészítheti ki ezt a szerepet (legfeljebb kinyilváníthatja). A Reformáció további fontos kritikája az egyház erkölcsi romlására irányult, amely az egész keresztyén világot az anyagiasság és rejtett mágia könnyű megoldásainak bűneibe sodorta.
A római egyház tudós papjainak, ill. a tanítóhivatalának földi tekintélyének szerepét a „szent evangélium” abszolút tekintélye veszi át. A Szentírás legfőbb, szentség-jellegű tanítását többdimenziójú együtthatásban nyeri el a vele élő lélek: Isten ingyenes kegyelmén alapuló, a Szentlélek bölcsessége által megvilágosított elmélyült tiszta szívű imádságos olvasásban, illetve az Ige hallásában — az egyetemes keresztyén papság szerint (Kálvin).
A reformáció nem lehet a múlt egyháztörténeti eseménye csupán, a jelenben sem szűntek meg a bűnbánat okai és általános megújulás (javulás) szükségessége. A folyamatos bűnvallás szerint ma is be kell valljuk bűneinket, a bűnvallás hiányát, hitbéli lanyhaságunkat, szeretetlenségünket, lappangó megalkuvásainkat, halk-szavú imádkozásainkat, gyenge hitvallásainkat. Kérve a Szentlélek segítségét őszinte lélekismeretre, Krisztus-szeretetben való megerősítésre, hogy visszavezessen bennünket az igaz hit élő forrásához. Őszi álom helyett Szent Szellemmel eltelt ébredést!
*”Őszi Pünkösd” – Darányi Lajos (ref. lelkipásztor, püspök, 1905-1971) találó szóképe